3.rész

Másnap a szokásosnál később ébredtem és még annál is tovább aludtam volna, ha Ashley nem ébreszt fel.

- Ébresztő, Kath! El sem fogod hinni, milyen híreket kaptam! - mosolygott.

- Milyen... híreket? - kérdeztem félálomban majd ásítottam egy nagyot.

- Sandra mondta, hogy amikor elindult lefelé az ebédlőbe, akkor látott egy srácot, aki lenn áll a lépcső aljánál és rád vár. - mondta - Én is lementem, bár asszem jóval később és még mindig ott volt. Aiden volt az. Szerintem teljesen beléd van zúgva.

- Ahha, biztos. - válaszoltam még mindig félálomban, de a dolog egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy elindultam felöltözni. Szerencsére aznap csak délután volt óránk, így nem kellett rögtön az egyenruhába bújnom. Így hát felvettem egy fehér pólót, amin egy rózsaszín felirat volt; OF COURSE I'M IN LOVE WITH YOU. Ehhez felvettem a pink csőfarmeremet és a fehér Convesemet. A hajamat felkötöttem és a frufrumat is eltűztem két hullámcsattal. Amikor végeztem, bevillant valami. – Itt??? A Muse koleszában? – kérdeztem értetlenül, mire Ashley megvonta a vállát. Elindultunk lefelé reggelizni és csodák-csodájára Adrian tényleg ott várt (még mindig) a falnak támaszkodva a lépcső alján, a MI koleszunkban!

-  Már azt hittem sosem akarsz felkelni. - mondta és vele együtt mentünk a közös étkezőbe.

- Komolyan rám vártál, egész reggel? Itt? - kérdeztem.

- Miért kire vártam volna?- mondta mosolyogva. "Ez olyan édes" gondoltam.

Amikor leértünk az ebédlőbe, tele volt reggeliző diákokkal. Legtöbbjükön iskolai egyenruha volt, ami azt jelezte, hogy jelzőkor órára kell menniük. "Nem baj legalább lesz egy kis szabadidőnk". És nem sokkal később meg is szólalt a csengő. Rengeteg diák tolongott ki a teremből és végre mi is leülhettünk reggelizni. Most, hogy nincs óránk és a legtöbb tanár órát tart nem nagyon kellett ügyelnünk a szabályokra, úgyhogy Naomi, Alice, Aiden és én együtt ettünk. Amikor végeztünk kimentünk az udvarra és leültünk a fűbe beszélgetni. De pár perc múlva egyedül maradtunk Aidennel, mert Naominak meg kellett csinálnia valami külön dolgozatot (már a második nap) és Ashley elment vele, hogy segítsen neki.

- Kath... - kezdte Aidenn, de egy kicsit habozott és el is pirult -  Tudod én már tavaly óta figyeltelek. Ééés… teljesen beléd vagyok esve. - mondta el egy szuszra.  Elkerekedtek a szemeim. Erre azért nem számítottam. Alig ismerjük egymást, de máris szerelmet vall nekem??? MI VAN?! Éreztem, hogy elvörösödök, ezért gyorsan a föld felé fordítottam a fejemet. Még csak két napja ismerem, de én sem vagyok közömbös iránta, már most érzem. De akkor is, ő mégis csak egy Worse és ez ellene szól. Meg még alig ismerem. Adriannal is pont ugyanez volt a helyzet. Úgy jöttem össze vele, hogy alig ismertem és végül kidrült róla, hogy egy tapló. Haboztam. Nem akartam még válaszolni. De ekkor folytatta - Tudom, hogy ismerted Adriant, de hidd el, attól, hogy ikrek vagyunk én még nem vagyok olyan tahó, mint ő.

- Igen... - mondtam, amikor végre teljesen magamnál voltam - Te teljesen más vagy mint a bátyád. Te kedves vagy és megértő, nem vagy olyan durva, mint Adrian. - mondtam és szinte csak úgy kijöttek belőlem ezek a szavak. Olyan volt mintha nem én lettem volna, mégis a szívemből szóltam. Igaza van Ashleynek, lehet, hogy én is teljesen beleestem Aidenbe.  Aztán történt valami, amit sosem fogok elfelejteni. Aiden megcsókolt. Nem kaptam levegőt a csodálkozástól. El akartam taszítani magamtól és egy jó nagyot lekeverni neki, majd elfutni és messze elkerülni, de nem voltam rá képes. Nem tudtam elszakítani az ajkaimat az övéitől. Faltam magamba a csókját, hisz olyan jól csókolt, közben meg átkoztam magam a balgaságomért, hogy így hagyom magam. De nem tudtam semmit sem tenni ellene. Egyre jobban beleszerettem és nem érdekelt, hogy ő is egy Worse.

- Kath, lenne kedved…- kezdte el ismét Adrian és egyre jobban pirult. - Eljönni velem a faluba, mondjuk ma délután?

- Ezer örömmel. - válaszoltam és a nyakába ugrottam. Hirtelen minden olyan felhőtlen lett. Ekkor érkezett meg Brad.

- Na tessék, ez még csak a második nap és ismét összejössz valakivel? - mosolygott a bátyám.

- Ne legyél már ilyen - mondtam - Aiden nem olyan, mint a bátyja… és… még nem is jöttünk össze. – suttogtam lesütve a szememet.

- Persze, tudom én. - mondta - de most másért vagyok itt. Beszélhetnénk négyszemközt?

- Mért ne beszélhetnénk? - válaszoltam, majd Adrianra néztem ő pedig bólintott, hogy menjek. A következő nagy fa alá ültünk be, jó messzire mindenkitől, aki hallhat minket.

- Apa üzent, hogy az együttesünk Európai turnéra fog menni. - mondta szomorúan.

- Igen? Gratulálok! - örvendeztem - De mi ebben a baj?

- A turné egy hét múlva kezdődik. - válaszolta a bátyám.  "Mi egy hét? Nem, nem, nem, nem, nem. Majdnem egy éve, hogy utoljára láttam Bradet, nem mehet el!"

- Megértem. - válaszoltam, de egy kicsit sem értettem meg. Csak azt tudtam, hogy ez a legjobb az együttesének és neki is. - Végre igazén híres lehet a bandátok. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Sajnálom. - mondta, amikor látta, hogy a mosolyom, nem is olyan igazi, mint aminek látszik. - Nem akarlak én sem itt hagyni ennyi idő után, ezért elintéztem, hogy velünk jöhess…Persze, ha van kedved.

- Tényleg?... - örültem meg hirtelen, de le is lankadtam, mert eszembe jutott Aidenn és a lányok. - De nem, nem mehetek veletek. Most, hogy végre… talán… talán megtaláltam azt, aki tényleg szeret, és akit talán én is viszontszerethetek, nem mehetek el. Ráadásul mi lesz akkor Ashleyvel és Naomival? Nem, nem mehetek. Sajnálom. - mondtam és átöleltem a bátyámat.

- Teljesen igazad van. - folytatta szomorúan. - Nem hagyhatsz itt mindent miattam.

- Mikor jöttök vissza? - kérdeztem reménykedve, hogy talán viszonylag hamar.

-  A következő félévben.  - válaszolta, mire én teljesen leblokkoltam. " A következő félévben? Nem, nem, nem!!! Végre minden jól megy; itt van Aiden, a barátaim és Brandon is. De ő el fog menni és nagyon soká jön vissza. Miért történik mindig valami rossz dolog, amikor minden sínen van???" ekkor megcsörrent Brad mobilja, amit nem értettem, hisz itt nem lehet telefonálni, de ő felvette. Pár percig beszélt, aztán letette és szomorúan szólt hozzám.

- Mennem kell. Apa értem jön a vasútállomásra és hazavisz. Nagyjából két órám van összepakolni. - mondta és megölelt. Éreztem, hogy könnyek folynak le az arcomon.

- Menj! - mondtam sírva és még egyszer megöleltem a bátyámat, aztán elköszöntünk. Pár percig még ott ültem a fa alatt és Aiden odajött.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Persze, csak a bátyám megint elmegy. - válaszoltam és letöröltem a könnyeimet. - Nem lenne baj, ha holnap mennék le a faluba és nem ma? Nem igazán van most kedvem hozzá. - mondtam és feltápászkodtam.

- Persze. - válaszolta megértően és átkarolt, majd felkísért a klubhelységünkig. Berohantam a szobánkba és magamra zártam az ajtót. Kitört belőlem a sírás. Fogtam Pinkyt és levetettem magamat az ágyamra. Csak sírtam és sírtam, miközben végig a kutyusomat simogattam.