5.rész

Több mint százszor jártam a faluban az elmúlt évben, de ilyen jól még sosem éreztem magam. Valahogy arra a pár órára sikerült teljesen kivernem a fejemből Bradet. Először tettünk egy sétát a főtéren és mindenféléről beszélgettünk, de hamarosan a focira terelődött a szó, amiről persze mind a ketten nagyon sokat tudtunk, mivel Aiden sportja is az. Aztán elmentünk a legjobb cukrászdába, ahol Aiden vett egy csomó édességet. Már azt sem tudom, hogy milyet. Aztán elkísért együtt mentünk tovább a helyi parkhoz, és leültünk egy padra.

- Szeretlek – mondta, nekem ismét csak elállt a szavam, még mindig nem tudtam mit mondani erre, de amikor megcsókolt én viszonoztam. Valahogy nem értettem magamat. Féltem attól, hogy ebből lesz valami kettőnk között, közben pedig olyan jól éreztem magam, sőt tudat alatt már bele is szerettem. Pedig alig ismertem, annak ellenére, hogy ő nagyon jól ismert engem. Az elmúlt napok és az Adriannal való kapcsolatom által tudtam csak ítélkezni, de Ő minden értelemben csak jó helyen szerepelt. Vajon tényleg beleszerettem? Pár percig csendben ücsörögtünk ezután. A csendet Aiden törte meg. - Nagyon szeretlek, Kath, azóta, hogy először megláttalak... azóta nem tudok másra gondolni csak rád.

- Én is szeretlek. – hallottam meg a saját hangomat. Ezt tényleg kimondtam volna? Ilyen rövid idő után? Kath, nem lehetsz ennyire felelőtlen! Vagy a történelem megismételné önmagát? És akkor valami furcsát éreztem. Igazán beleszerettem, teljes szívemből mondtam. Átöleltem Aident és meg akartam csókolni, amikor megszólalt a mobilja, ő pedig rápillantott és sietősen felvette. - Már neked is? - csattantam fel, hisz tudtommal itt nem lehet telefonálni és ez a második eset, ami megcáfolja ezt. Aiden múlva felállt és az erdőbe ment telefonálni, majd egy kis idővel később gondterhelt arccal jött vissza. - Mi történt? - kérdeztem, de csak egy kis habozás után kaptam választ.

- Tudod én játszok egy ifjúsági focicsapatban és a következő héten kezdődik az Ifjúsági EB. - mondta mire én bólintottam és továbbra sem értettem semmit - Az az igazság, hogy tegnap volt az utolsó selejtező és mi kijutottunk a bajnokságra...

- De hisz ez jó hír! - mosolyogtam - Kint vagytok a bajnokságon, ennek örülni kéne, vagy...

- Nem érted, Kath. A szövetségi kapitánnyal beszéltem az előbb és ragaszkodik hozzá, hogy én legyek a csapatkapitány... - magyarázta, mire lehervadt a mosolyom. - Ott kell lennem holnap 5 órakor a londoni reptéren. - amikor befejezte éreztem, hogy menten elsírom magam és elrohantam. Utánam kiáltott, de nem figyeltem rá, a lehető legmesszebb akartam kerülni tőle. Amikor jó távolra értem lelassítottam és kitörtek belőlem a könnyek. "Ez nem lehet igaz! Brad tegnap elment és most Aiden is le akar lépni? Mi lesz a következő? Itt hagynak a barátnőim és egyedül maradok?" Zokogva rohantam fel a hálónkba és levetettem magamat az ágyra. Szerencsétlenségemre Ashley ott volt és rögtön kérdezősködni kezdett, de amikor látta, hogy nem igazán van kedvem beszélgetni, akkor abbahagyta és kiment. Már-már azt hittem, hogy lassanként álomba sírom magam, amikor Ashley hirtelen visszajött és felrázott.

- Kath, le kell jönnöd! - mkondta idegesen aztán megragadta a csuklómat és leráncigálta klubhelyiség elé. A szemem még mindig ki volt sírva - amit nem tudom miért, de mindig is szégyelltem - ezért igyekeztem lehajtott fejjel menni, vagy takarni az arcomat. Amikor leértünk láttam Aident, aki megkönnyebbülve közeledett felénk, és amikor odaért Alice magunkra hagyott bennünket.

- Nem kellene még csomagolnod? - kérdeztem nyersen, de még mindig sírós hangon.

- Kath, én nem akarlak itt hagyni. - mondta mire felkaptam a fejem.

- Tehát visszautasítod, hogy te vezesd a válogatott csapatot? - kérdeztem

- Nem, azt szeretném, ha velem jönnél. - mintha valaki fejbe vágott volna, olyan érzés volt, amikor ezt kimondta. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem.

- Nem mehetek veled. - mondtam szomorúan, mire újból kitört belőlem a sírás. - nem hagyhatom itt a sulit, mert az anyám kikészülne és különben is mi lesz az év végi vizsgákkal?

- Addigra visszaérünk és a tanulással sem lenne gondod, hisz tavaly is iskolán kívül töltöttem a második félévet és mégis jól sikerültek vizsgáim. - győzködött és már majdnem belementem, amikor észbe kaptam.

- Mi lesz Ashleyvel és Naomival? Nem hagyhatom itt őket, nem lenne fair húzás tőlem - mondtam.

- Ne aggódj, ők is jönnek velünk. - hallottam a hátam mögül egy mélyebb fiúhangot...