27.rész

Annyira izgatott voltam, hogy már fél hatkor ébren voltam és csak fetrengtem az ágyban. Untam magam és csak bámultam a plafont, az idő meg persze csigalassúsággal telt. Előny, hogy végre egyszer ébren voltam, amikor Aiden elment. Eleinte csodálkozva nézett, hogy miért nem alszom, aztán amikor elmagyaráztam, neki, hogy ma jönnek a srácok sok szerencsét kívánt, aztán gyorsan elkészült és elment. Na, igen, gőzerővel dolgoznak az negyeddöntőre, pedig ők a harmadikok lesznek, majd szerdán. De ma valahogy nem tudtam Aiden edzésével foglalkozni. Miután felkeltem 3 órán keresztül készülődtem és vagy 5ször öltöztem át, mire kiválasztottam a megfelelő ruhát. Megpróbáltam minél lazábbnak látszani, mégis magamat adni. Hááát… talán sikerült. Egy ujjatlan zöld topot, rá egy bő fehér alapon mintás pólót vettem fel, az utóbbit kissé féloldalasan, plusz egy világoszöld farmert meg a fehér Conversemet. A nyakamba tettem egy hosszú zöld gyöngysort, a hajamat pedig hagytam, hogy természetesen hulljon a vállamra. Az utolsó három variációmat a lányok is látták (Igen, Sabine is…) és a végére már fetrengtek a röhögéstől, olyan kifogásaim voltak. A British Singers gépe délután háromkor érkezett, én pedig négyre mentem a stúdióba, hogy találkozzak velük. Igen. A lányok alig bírtak lefoglalni, fél négyig, amikor is elindultam a stúdióba. Kicsit talán korán volt, mert már háromnegyed négyre ott voltam, de már nem tudtam sokáig várni. Megan bekísért egy társalgószerűségbe. A szoba nem volt nagy. Az ajtóval szemben egy hatalmas ablak volt gyönyörű függönnyel, jobbra és balra pedig egy-egy kanapé, valamint az ajtó mellett, valahol a két kanapé között egy fotel. A szoba közepén egy kisebb dohányzóasztal állt. Leültem az egyik kanapéra és vártam. Egy ideig beszélgettünk Meggel, aztán valami hívása érkezett, úgyhogy ki kellett mennie, de valami olyat tátogott, hogy „Itt vannak” mire én a korábbinál is jobban izgultam. Elkezdtem dúdolni egy dalt, hogy lenyugodjak, de nem sokra mentem vele, mert hamarosan nyílt az ajtó és belépett Megan, majd Jonathan – ő a banda menedzsere – aztán a négy-velem egyidős (!!!) fiú. Lassan végignéztem rajtuk. Mind a négyen nagyon lazák voltak. Az egyik a falnak támaszkodva, zenét hallgatva állt (később kiderült, hogy a basszgitáros), másikuk mosolyogva méregetett engem (a dobos), az utolsó kettő (a gitáros és az énekes) pedig egymást átkarolva röhögött valamin. Élőben sokkal másabbak, mint a tvben… Ööö… jó értelemben mások.

-         - Fiúk, bemutatom az új énekeseteket, Kathrinát. – mondta ünnepélyesen meg, mire elmosolyodtam.

-         - Helló, Jeff vagyok! – jött oda hozzám az egyik és megölelt. 

Kissé furának tűnt a dolog, bár a srác kinézetre is kicsit fura. Szőke haja, hosszú, néhány tincs, ami hosszabbra van hagyva, rálóg nagy világoskék szemeire, a ruházatát illetően, pedig szereti a színes dolgokat.

-         - Edward. – intett a falnak támaszkodó, aki mindvégig lehajtott fejjel nyomkodta a zenelejátszóját, de most pár másodpercre felnézett rám szemébe lógó barna haja alól. Szemüveg volt az orrán, de azt inkább tudtam elképzelni, hogy divathóbortból hordja, mint, hogy szüksége lenne rá. Nagyon aranyosan festett. Ha nem lenne barátom, rögtön őt választanám. Viszonylag… VISZONYLAG!!! ... helyes.

-         - Ne legyél már ilyen komor, Ed – lökte meg az egyik röhögcsélő, miközben folyamatosan a másik röhögcsélőt rugdosta – tehát ő itt komor Ed – röhögött és a falnak támaszkodó srácra bökött– én meg Theo. – fejezte be, mint aki jól végezte dolgát, majd úgy tett mintha elfelejtett volna valamit és hozzátette – ja és ez (!) itt Will, vele fogsz énekelni. – mire Will elkezdte kergetni, mert „ez”-nek nevezte.

Hát velük együtt fogok színpadra lépni. Lássuk csak egy fura, színes dobos, egy komor basszgitáros, valamint két röhögcsélő gyerek. Biztos, hogy ezt akarom? ... Igen! Király lesz!

-         - Örvendek – mosolyogtam, aztán beszélgettünk. Általában rólam. 

Sőt még énekelnem is kellett, aztán együtt is énekeltünk és meglepetésemre már először is szuperül ment… Nem azt mondom, hogy tökéletesen, de szuperül. Ráadásul sokkal jobb fejek voltak, mint amilyennek eddig képzeltem őket és Edward sem az a búskomor fajta, csak megpróbált minél jobb benyomást tenni rám… Legalábbis ezt állította… Ööö… Hát nem is tudom. Jobb benyomást tett rám? … Kötve hiszem! Vagyishát… lehet. Végülis jó fej, meg helyes. De nem! Van barátom! De megnyugodtam, hogy nem fog mindig utálni és az is kiderült, hogy nem két gyerekes srácról van szó, hanem NÉGY TOTÁL gyerekes idiótáról. Hajrá, óvó néni. :-) De azt hiszem, jól fogok szórakozni.