26.rész

Reggel, amikor felkeltem, csak a tegnap járt az eszemben. Mosolyogva fordultam meg, az ágy közepe felé, majd felpattantam. Aiden már megint nem volt ott. A szemem sarkából észrevettem egy félbehajtott papírdarabot és megnéztem. Egy levélke volt. Az állt rajta, hogy edzésre mentek, majd jönnek és, hogy sok sikert kíván a stúdióban. Király! Na, mindegy. Feltápászkodtam, felvettem egy rózsaszín pánt nélküli pamut felsőt, majd rá egy világos, mintás blúzt, amit mell alatt megkötöttem, azokhoz meg egy farmer sortot, virágos „övvel”. Felhúztam a fehér Conversemet, majd egy csipesszel feltűztem a hajam, úgy, hogy csak a frufrum lógjon az arcomba. Feltettem egy lágy rózsaszínes sminket, aztán már kész is voltam. Mosolyogva mentem reggelizni, de minthogy a fiúk – mindenki, a lesérülteken kívül – a pályán voltak, elég kevesen voltunk, de jól telt a reggeli. Végig nevettük az egészet. Úgy gondoltam, hogy minél korábban lerendezem a szerződést, annál jobb lesz, úgyhogy miután megkajáltunk, elindultam. A lányok felajánlották, hogy elkísérnek, de aztán ránéztem a fiúkra. Matt a fotelben ült és hülye fejeket vágott, két másik játékos, meg egymást kergették, - kissé bukdácsolva – egy –egy croisantnal (?) a kezükben. Ezért úgy gondoltam, hogy jobb, ha maradnak, mert ezek ki tudja mit fognak még csinálni. A fiúkat elnézve ők is egyetértettek és elkezdték összeszedni a croisantos srácokat. Mosolyogva ültem be az autóba és hajtottam el a stúdióhoz. Amikor odaértem, feltoltam a napszemüvegem a hajamba és körbenéztem Miss Kansyt keresve. Hamarosan meg is találtam és odamentem hozzá.

-         - Jó napot, Miss Kansy! – köszöntem rá mosolyogva.

-         - Jó napot, Miss Tornow. – mosolygott vissza a hölgy – Nagy baj lenne, ha tegeződnénk? Kissé feszélyez, hogy egyfolytában Miss Kansynek hív, jobban örülnék a Megannek, vagy leginkább a Megnek.

-         - Leköteleznél, Meg. Szólíts Kathnek.– mondtam belegyezően, majd elindultam utána.

-         Egyébként gratulálok, Kath. – mondta útközben, majd nemsokára ismét beléptünk az előző napi terembe, ahol meghallgattak.

-         - Üdvözlöm, Miss Tornow! – köszöntött az ősz hajú férfi, akiről, még mindig nem tudtam, hogy kicsoda. – A nevem Benjamin Adain, de szólítson, csak Bennek, ha már együtt fogunk dolgozni. – mutatkozott be és kezet ráztunk.

-         - Örvendek. – mosolyogtam, majd egy barnahajú, kecskeszakállú férfi következett, Konrad Dien, valamint Jonathan Devon, akivel már beszéltem telefonon. 

Hamarosan aláírtuk a szerződést és koccintottunk is rá. Kiderült, hogy a British Singers-nek az első fellépése, két nappal az érkezésük után lesz. Fel kell, hogy készüljek, ezért a találkozó után rögtön egy boltba mentem, hogy megvegyem az összes CD-jüket, majd a hotelben kinyomtattam az összes dalszöveget.  A srácok két hét múlva hétfőn fognak érkezni, úgyhogy addig van időm megtanulni a számokat.

Csak telt az idő. Lassan letelt a két hét és a fiúknak, megvolt a hátralévő két meccsük. Mindkettőt megnyerték. A franciákat 2:1-re az ukránokat 3:0-ra verték meg. Olyan büszke voltam rájuk. Így tehát a svédekkel egyetemben – akik persze a vad stílusukkal az összes meccsüket megnyerték – továbbjutottak a negyeddöntőbe. A negyeddöntőbe bekerült nyolc csapat, a következőként voltak párban:

Németország – Lengyelország

Görögország – Spanyolország

Portugália – Anglia (mi)

Svédország – Olaszország

A párokat elnézve, nagyjából meg lehetett tippelni, hogy melyik négy csapat fog továbbjutni az elődöntőbe, de ez még korántsem volt biztos. Elérkezett a vasárnap és izgatottan feküdtem le. Következő nap találkoztam a leendő együttesemmel és izgultam. Aiden átkarolt és aznap már sokadjára mondta, hogy „Nyugodj meg, minden rendben lesz” és én megint csak elmosolyodtam, de nem sikerült megnyugodnom, de végül –valami csoda folytán – mégis elaludtam és vártam a másnapot.