2013. november 25., hétfő

23.rész


-         - Miii? – kérdeztem ijedten, mire Aiden elégedett mosolyával találtam szembe magam. – Ez biztos csak valami félreértés. Én nem jelentkeztem semmiféle meghallgatásra. – ráztam meg a fejem.
-         - Ezek szerint nem ön Kathrina Tornow? – kérdezte a nő
-         - Dehogynem én vagyok, de ez biztos csak egy félreértés.
-         - Ha maga, akkor nincs semmi félreértés. Kaptunk egy felvételt és tehetségesnek tartjuk magát, holnap várjuk a meghallgatásra pontban 15 órakor…
-         - De várjunk csak, a stúdiójuk nem Londonban van? 
-         - Dehogynem, de most épp Madridban tartózkodunk, mint ahogy azt a feladótól tudjuk ön is. Tehát várjuk a madridi stúdiónkban, holnap pontban 15 órakor. Viszhall. – mondta a nő és letette.
-         - Ez fura volt… - jegyeztem meg hangosan és elraktam a telefonom, majd Aidenre néztem. Nem bírtam elfelejteni azt az elégedett mosolyát. – Te tudtál erről igaz? – kérdeztem kissé frusztráltan.
-         - Mondtam már, hogy Sabine elég befolyásos ilyen körökben? – kérdezett vissza.
-         - Ne mond már, hogy ma pár óra alatt elintézett egy… egy ilyen dolgot. Ez a British Singers stúdiója! – mondtam elképedve.
-         - Te még komolyan nem láttad magadat olvasás és zenehallgatás közben? – kérdezett furán és nem értette a dolgot. – Csak mert amikor eljöttünk a suliból egész úton zenét hallgattál és közben énekeltél is. Szerintem mindenki hallotta. – mondta mosolyogva.
-         - Úúú… - húztam el a szám és azt hiszem fülig vörösödtem – Miért nem szóltatok? – csattantam fel – Ez olyan ciki…
-         - Nem, dehogy. Ez nem ciki. Gyönyörű hangod van. – mondta és odajött mellém és átölelt. 
-         - És mi van, ha nekik nem tetszik? – kérdeztem ijedten.
-         - Szerinted behívtak volna, ha nem tetszik nekik? – nézett rám Aiden. Igaza volt. Fő az optimizmus. Minden jó, minden sikerülni fog. Ismét mosoly húzódott az arcomra.
-         - Szeretlek… – mondtam boldogan és megcsókoltam, majd hozzátettem – Addy – mire mindketten felnevettünk.
Talán fél órán keresztül szeretgettük ott egymást a cukrászdában és már vagy három pincér jött oda hozzánk, hogy kérünk-e még valamit, mire felálltunk és eljöttünk. A nap további része is csodálatos volt. Aidennel csak sétálgattunk a városban, hol egymás kezét fogva, hol félig összeölelkezve. Aztán leültünk egy padra és Aiden vállára hajtottam a fejem. Csak ültünk ott és néztünk ki a fejünkből, de mégis olyan boldog voltam és az idő csak úgy repült. Ez leginkább akkor bizonyosult be, amikor Aiden megfogta a napszemüvegemet és hajpántként feltette a fejemre, közben teljes véletlenségből rápillantott az órájára.
-         - Ez igen. – mondta és pár percig csak az óráját nézte – Fél nyolc van. – mutatta az óráját és elnevettük magunkat. 
-         - A legjobb az lesz, ha visszamegyünk a szállodába, a nővéred a végén még aggódni, fog érted. – mondtam mosolyogva, mire ő felnevetett.
-         - A nővérem? Sabine? Ugyanarról a személyről beszélünk? – kérdezte ijedt tekintettel – Mert szerintem nem. Azt se vette észre, amikor Adriannal először mentünk a Feultybe és hónapokig nem voltunk otthon. Amikor hazaértünk avval fogadott bennünket, hogy „Hogy kelhettetek ilyen későn!” – mondta mire én is felnevettem.
-         - Na, jó tény, hogy nem így képzeltem el, ugyanis Brad képes azért aggódni, hogy két percig egyedül vagyok. – nevettem miközben elindultunk a hotel felé.


1 megjegyzés:

  1. :O a kis piszok Aiden. :DD
    XD Brad akkor is cuki, Sabine pedig akkor is fura. O.o :D
    Jo lett. :)

    VálaszTörlés