-
- Miii?
– kérdeztem ijedten, mire Aiden elégedett mosolyával találtam szembe magam. –
Ez biztos csak valami félreértés. Én nem jelentkeztem semmiféle meghallgatásra.
– ráztam meg a fejem.
-
- Ezek szerint nem ön Kathrina Tornow?
– kérdezte a nő
-
- Dehogynem
én vagyok, de ez biztos csak egy félreértés.
-
- Ha maga, akkor nincs semmi
félreértés. Kaptunk egy felvételt és tehetségesnek tartjuk magát, holnap várjuk
a meghallgatásra pontban 15 órakor…
-
- De
várjunk csak, a stúdiójuk nem Londonban van?
-
- Dehogynem, de most épp Madridban
tartózkodunk, mint ahogy azt a feladótól tudjuk ön is. Tehát várjuk a madridi
stúdiónkban, holnap pontban 15 órakor. Viszhall. – mondta a nő és letette.
-
- Ez
fura volt… - jegyeztem meg hangosan és elraktam a telefonom, majd Aidenre
néztem. Nem bírtam elfelejteni azt az elégedett mosolyát. – Te tudtál erről
igaz? – kérdeztem kissé frusztráltan.
-
- Mondtam
már, hogy Sabine elég befolyásos ilyen körökben? – kérdezett vissza.
-
- Ne
mond már, hogy ma pár óra alatt elintézett egy… egy ilyen dolgot. Ez a British
Singers stúdiója! – mondtam elképedve.
-
- Te
még komolyan nem láttad magadat olvasás és zenehallgatás közben? – kérdezett
furán és nem értette a dolgot. – Csak mert amikor eljöttünk a suliból egész
úton zenét hallgattál és közben énekeltél is. Szerintem mindenki hallotta. –
mondta mosolyogva.
-
- Úúú…
- húztam el a szám és azt hiszem fülig vörösödtem – Miért nem szóltatok? –
csattantam fel – Ez olyan ciki…
-
- Nem,
dehogy. Ez nem ciki. Gyönyörű hangod van. – mondta és odajött mellém és
átölelt.
-
- És
mi van, ha nekik nem tetszik? – kérdeztem ijedten.
-
- Szerinted
behívtak volna, ha nem tetszik nekik? – nézett rám Aiden. Igaza volt. Fő az
optimizmus. Minden jó, minden sikerülni fog. Ismét mosoly húzódott az arcomra.
-
- Szeretlek…
– mondtam boldogan és megcsókoltam, majd hozzátettem – Addy – mire mindketten
felnevettünk.
Talán fél
órán keresztül szeretgettük ott egymást a cukrászdában és már vagy három pincér
jött oda hozzánk, hogy kérünk-e még valamit, mire felálltunk és eljöttünk. A
nap további része is csodálatos volt. Aidennel csak sétálgattunk a városban,
hol egymás kezét fogva, hol félig összeölelkezve. Aztán leültünk egy padra és Aiden
vállára hajtottam a fejem. Csak ültünk ott és néztünk ki a fejünkből, de mégis
olyan boldog voltam és az idő csak úgy repült. Ez leginkább akkor bizonyosult
be, amikor Aiden megfogta a napszemüvegemet és hajpántként feltette a fejemre,
közben teljes véletlenségből rápillantott az órájára.
-
- Ez
igen. – mondta és pár percig csak az óráját nézte – Fél nyolc van. – mutatta az
óráját és elnevettük magunkat.
-
- A
legjobb az lesz, ha visszamegyünk a szállodába, a nővéred a végén még aggódni,
fog érted. – mondtam mosolyogva, mire ő felnevetett.
-
- A
nővérem? Sabine? Ugyanarról a személyről beszélünk? – kérdezte ijedt
tekintettel – Mert szerintem nem. Azt se vette észre, amikor Adriannal először
mentünk a Feultybe és hónapokig nem voltunk otthon. Amikor hazaértünk avval
fogadott bennünket, hogy „Hogy kelhettetek ilyen későn!” – mondta mire én is
felnevettem.
-
- Na,
jó tény, hogy nem így képzeltem el, ugyanis Brad képes azért aggódni, hogy két
percig egyedül vagyok. – nevettem miközben elindultunk a hotel felé.
:O a kis piszok Aiden. :DD
VálaszTörlésXD Brad akkor is cuki, Sabine pedig akkor is fura. O.o :D
Jo lett. :)