17.rész

Egy, talán másfél óra múlva otthon is voltunk. Minthogy az orvos szigorú ágynyugalomra ítélte, feltámogattuk Brandont a szobájába. Aiden és a lányok visszamentek a hotelbe, de én maradtam, pár napig Brad mellett akartam lenni. Ezt persze meg is értették, de Aiden, miután a szállodába értek felhívott és két órán keresztül beszéltünk. Na, igen, ez a pár nap valahogy így ment. Aiden nagyjából 3-5 óránként hívott fel, persze ha épp nem volt edzésen. Miután mindenki elment felmentem skypra, hogy beszéljek anyáékkal. Nem voltam benne biztos, hogy el kéne mondanom, hogy mi történt tegnap, legalábbis eleinte. Amikor beléptem skypra láttam, hogy anyuék fenn vannak, úgyhogy beszélgetést kezdeményeztem. Persze, amikor ezt észrevették, rögtön jöttek a kamerához.

-         Kath, mi van Brandonnal? – kérdezte aggódva már-már sírva. Ezek szerint apa vagy Edit tájékoztatta őt a dolgokról.

-         Jól van. – mondtam mosolyogva – Már itthon is van.

-         Hála az égnek. – könnyebbült meg anya – Amikor apád felhívott azt hittem, hogy menten összeesek. Rögtön oda akartam menni, de Mark itthon tartott és jogosan. Nem is tudtam volna elmenni, hisz tömve volt az összes járat. Beszélhetnék vele?

-         Szerintem nem alszik, a barátai benn vannak nála és elég nagy a hangzavar. – nevettem és felemeltem a notebookomat – Odaviszlek hozzá, jó? – és elindultam Bread szobája felé.

Bekopogtam és Brandon nevetve kiszólt, hogy gyere. Beléptem és kissé megijesztett, amit láttam. Csak négyen voltak benn, Brad és az együttesének a tagjai: Stephan, Eric, és Sam, de óriási volt a felfordulás. Steph a hifin állítgatott valamit, miközben üvöltött a zene – lehet, hogy a szobám messze van az övétől, de nem értem, hogy eddig hogy nem hallottam a zenét – Eric - ő a basszgitáros - a gitárján állítgatott valamit, és ha jól értettem azért, mert valami oltári dolgot tanult meg, Sam pedig Braddel babrált valamit a számítógépen, közben ide-oda lökdösték egymást. Na, igen, lehet, hogy már elmúltak húsz évesek, de az érett felnőttség még elég távol áll tőlük. Hogyne mondjam, úgy viselkednek, mint egy gimis fiúbanda. Bár mit vártam tőlük, végül is csak fiúk, vagy mi? 

-         Nem ítélt szigorú ágynyugalomra az orvos? – kérdeztem nevetve Bradtől, bár egy kis aggodalom volt a hangomban, mire ő kinyújtotta a nyelvét. Ennyit a gimisekről, ez már az általános iskolai kategória, itt én vagyok a legérettebb?  - Hagyjuk… Anya beszélni szeretne veled. – mondta és felemeltem a gépem.

-         Most nem érek rá. – mondta és afféle na ne már miért pont most olyan jól szórakozunk nézéssel lazán megrázta a fejét.

-         Azt hiszem nem értettél meg teljesen. – néztem rá és megpróbáltam minél értetlenebb fejet vágni – Apa telefonált. – mondtam neki egyszerűen, de ebből szerencsére mindent megértett.

Szerintem lejátszódott benne az a szitkozódás, ami általában akkor szokott, ha valami olyan dolog van, amit ő nem igazán helyesel. Igen, ő is tudja, hogy anyu mennyire tud aggódni. Szerintem, ha be lenne zárva valahova, képes lenne lyukat aggódni a falba, csak hogy tudja, mi van velünk. De térjünk vissza Brandonhoz. A mosoly eltűnt az arcáról és teljesen elkomolyodott. Megkérte a fiúkat, hogy menjenek ki én pedig odavittem hozzá a notebookom és úgy gondoltam, jobb, ha most egyedül hagyom és én is kimentem. A folyosón a fiúk, dühös, kérdő és értetlen pillantásával találtam szembe magam. Csak hogy elmagyarázzam, dühösek voltak rám, nem értették, hogy miért kellett elrontanom a szórakozásukat és hogy abból, hogy „apa telefonált” mit szűrt le Brandon.

-         Bocs nem szándékos volt. – mondtam a legmélyebb együttérzéssel, majd mikor láttam az értetlen tekintetüket elmagyaráztam – Apa telefonált anyunak, hogy mi történt Brandonnal, anya meg képes lett volna iderepülni. De szerencsére a nevelőapám ezt megakadályozta. Anyu nagyon aggodalmas típus. - mondtam nekik és még talán fél óráig mentegettem magam mire megbocsájtottak, és Brandon is kihozta a Notebookomat, mire én visszaparancsoltam a szobájába. Én is visszamentem a sajátomba, leginkább azért, mert csörgött a telefonom, de mire odaértem ismét ugyan azt a hangzavart hallottam, amit korábban. Szuper.