16.rész

Beléptem. Brandon ott feküdt mindenféle gépekkel körülvéve. Végig tele volt horzsolásokkal meg kék-lila foltokkal. Odamentem az ágyához és ismét kitört belőlem a sírás. Leültem az ágy melletti székre és megfogtam a kezét.

-         - Annyira sajnálom, Brad. Mindez az én hibám. – zokogtam – Ha megállítalak, akkor, amikor kimentél a szobámból, ahelyett, hogy csak sajnálom magam… mindez nem történt volna meg. Annyira sajnálom. De tudod, hogy te nagyon fontos vagy számomra és rád másképp gondolok, mint Aidenre. A bátyám vagy Brandon, szeretlek és tisztellek. Aident szeretem és, amikor azt mondtam neked, hogy nem megyek veled a turnétokra, azt azért mondtam, mert végre rám talált a szerelem és nem szerettem volna elszalasztani az alkalmat… most már tudom, önző vagyok, de akkor csak Aiden meg a barátnőim jártak az eszemben. – sírtam és tényleg észbe kaptam, hogy milyen önző voltam – Annyira sajnálom Brad… - ekkor megakadtam.

-         - Kathy… - szólalt meg Bred és ránéztem, de csak álmában mondta… nem ébredt fel, de legalább tudom, hogy itt van. – bocsáss meg… - mondta mire teljesen elképedtem. Még mindig nem ébredt fel, de akár álmában is miért mondana ilyet?

-         - Nem Brandon, neked nem kell semmiért bocsánatot kérned. Az, az én dolgom. – ekkor belépett az orvos és megkért, hogy menjek ki, de én bent akartam maradni. 

Aztán végülis bent maradtam, bár nem tudom mit csináltak. Amikor kimentek visszaültem Brad mellé és ismét megfogtam a kezét. Csak vártam, vártam és lassan elálmosodtam, majd elaludtam. Nem tudom nagyjából mennyit aludhattam, csak arra emlékszem, hogy valami mocorgásra ébredtem fel. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Brandon felébredt.

-         - Brad! – kiáltottam boldogan – Végre felébredtél!

-         - Kathy… - mondta rekedten, de nem tudta befejezni, mert amikor meghallottam a hangját menten megöleltem – Au! – kiáltott fel – Csak óvatosan! – mondta és elmosolyodott, tehát már nem haragszik rám.

-         - Bocsi. – mosolyodtam el én is – emlékszel mi történt?

-         - Nagyjából… volt valami… Ja, igen! Apa telefonált… aztán kinyomtam… a tülkölés… a fényszóró… aztán teljes filmszakadás. – mondta és belegondolt a dologba. Én nem nagyon értettem a szavakat, hogy hogyan jönnek össze, de legalább nem kellett neki elmagyaráznom a történteket.

-         - Most már minden rendben lesz. – mondtam és a szemeibe néztem – Annyira sajnálom… az én hibám mindez… - ismét megcsillant egy könny a szememben – olyan önző voltam… nem gondoltam semmire csak magamra. Ha nem teszem ezt…

-         - Kathy – szólt közbe Brad lágyan – nem kell semmiért bocsánatot kérned, tudhattam volna, hogy nem csak én vagyok fontos neked és van saját életed is. Rá kell jönnöm, hogy már nem vagy az, az icipici kislány, az apró kishúgom, aki voltál, már érett nő vagy és ezt most már belátom.   – mondta és ekkor ismét benyitott az orvos, de most a többiek is jöttek vele.

Felálltam a székről és engedtem, hogy apa meg Edit odamenjen. Edit meglehetősen sokat aggódott Brandonért, ahhoz képest, hogy csak a mostohaanyánk és ez még egy jó pont a számára: fontosak vagyunk neki.

-         - Lám, lám… - mondta az orvos és egy laza mosoly húzódott az arcára. – Úgy látom, minden rendben van, a kisasszony sokat segíthetett. – mosolygott tovább, majd komolyra fordította a szót. – Őszintén nem tudom, milyen varázsütésre, de a teszteredményei nagyon jók lettek, úgyhogy amennyiben még pár napig ágyban marad, akkor hazamehet. – mondta, mire Brad és én összenéztünk. Mindketten nagyon boldogok voltunk. Legszívesebben megöleltem volna, de azt hiszem avval csak rontottam volna a helyzeten… vagy fene tudja.