2013. november 21., csütörtök

14.rész


Bradet. Igen ott volt. Brandon, a bátyám. Pár percig csak bámultam, ő pedig idegesen és kérdőn nézett rám. Aztán felpattantam és odarohantam hozzá. Meg akartam ölelni, de ő ellökött magától.
-         - Mit keresel itt? – kérdezte ismét még indulatosabban és végre leesett, hogy dühös rám.
-         - Aidennel jöttem… - mondtam halkan – az ifi EB-n focizik, amit itt tartanak Spanyolországban.
-         - Értem. – mondta és már rettentő mérges volt. – Tehát egy égbőlpottyant kis ficsúrral, akit csak pár napja ismersz, eljössz a suliból, de a saját bátyáddal, aki már kiskorod óta kiállt melletted, avval nem. – majd kiment a szobámból.
-         - Várj! – kiáltottam utána, de már a lépcsőket rótta. Végre kibékültem Aidennel és összeveszek Braddel. Ez nem lehet igaz. Nem sokkal az után, hogy Brandon kiment bejött Aiden, aki épp akkor tette le a telefont. Meglátta az arcomat – már-már ismét a sírás kerülgetett – és így szólt.
-         - Mi történt? – kérdezte csodálkozva. – Láttam Brandont bejönni aztán idegesen lesietni a lépcsőn. Összevesztetek? – ekkor már nem bírtam tovább eltörött a mécses.
-         Majd elmondom. – mondtam sírva és elindultam az ajtó felé – meg kell keresnem Bradet. – lerohantam a lépcsőn és a bejárati ajtóhoz siettem.
Apu, Edit és Brandon együttesének a tagjai ott álltak és beszélgettek. Azok alapján, amit hallottam nem értettek semmit, abból, ami történt. Amikor megláttak, meglátták, hogy sírok, letámadtak a kérdéseikkel. De engem nem érdekeltek a kérdések.
-         - Hol van Brandon? – kérdeztem zokogva.
-         - Beült az autójába és gyorsan elhajtott. – válaszolt Edit aggódva.
-         - Kathrina, mi történt? – kérdezte apu idegesen, de az ő hangjából is hallatszott az aggodalom. Én nem válaszoltam csak annyit mondtam, hogy:
-         - Megkeresem. – és elindultam apu kocsija felé.
-         - Várj, Kath én is megyek veled. – mondta Aiden és beült kocsiba és áttessékelt engem az anyósülésre – nehogy valami bajod essen, nem kéne most vezetned, ráadásul még sötét is van. – mondta és elindultunk. 
*Brandon*
Amikor beléptem olyan boldog voltam, csak az, amikor apa elújságolta, hogy Kath itt van és biztos örülne nekem, azon kicsit ledöbbentem. „Mit keres itt?” kérdeztem magamtól és felmentem a szobájába. Amikor aztán válaszolt a kérdésemre, azt hittem menten… Nagyon dühös voltam. Még hogy egy srác, akit csak néhány napja ismer, többet érjen neki, mint én, a bátyja. Ez nagyon felhúzott. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Lesiettem és beültem a kocsimba. Nem számított, hogy az ajtóban állók bambán bámultak utánam és beszéltek hozzám. Nem érdekelt. Egyedül akartam lenni. Csak ültem az autóban és mentem a fejem után. Megcsörrent a telefonom. Apa volt az felkaptam és egy ideig csak néztem majd kinyomtam. Ekkor hangos tülkölésre lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és csak két világító fényszórót láttam, aztán félrerántottam a kormányt és minden elsötétült.
*Kathrina*
Aiden vezetett. Igaza volt. Sötét van és nem kéne ilyen lelkiállapotban vezetnem. Még mindig a könnyeimet törölgettem és rettentő ideges voltam. Kikanyarodtunk a főútra és csak pár méterre jutottunk, mert nagy dugó volt. „Már csak ez hiányzott!” gondoltam és még idegesebb lettem. Most hogy meg kell találnom Bradet, csak itt állok a dugóban már 10 perce. Az ablakon keresztül láttam, hogy több sofőr is kiszállt és előrement, de többen csak az autójukat támasztották a sötétben. Mi is kiszálltunk és odamentünk ez előttünk lévő autóshoz.
-         - Nem tudja véletlenül, hogy mi történt? – kérdeztem, mire azt felelte, hogy valami őrült áthajtott a túlsó sávba majd hirtelen kikanyarodott és nekiütközött egy fának. Valamint azt, hogy oltári nagy baleset lehet, mert már egy órája áll a sor és már két mentő is érkezett.
Mi is előrementünk és a pasasnak igaza volt. Rettentő hosszú volt a sor és azt sem értem, hogy hogyan sikerült, olyan gyorsan végigérnünk rajta, de ott voltunk.  Ahogy közelebb mentünk, az emberek egyre többet tudtak a balesetről. Egy szemtanú mondta, hogy az autó az egyik sávból áthajtott a másikba, majd elrántotta a kormányt, nekiütközött a villanyoszlopnak és aztán a fának. „Csoda, hogy más nem sérült meg.” így mondta a végén. Az autót nem lehetett felismerni, annyira összeroncsolódott, ráadásul sötét volt. Egy nő azt mondta, hogy a sofőrt már újra kellett éleszteni. Már a kordonnál voltunk, amikor betették a mentőbe. Nagyon figyeltem és pár pillanatra láttam is a férfi arcát. Sikítottam és, ha Aiden nem kap el, akkor összeesek.

1 megjegyzés:

  1. Ugye ezt most nem mondod komolyan basszus?????????? :O
    Neeeeem. :'(
    Brad <3 :'( <3
    Ez is nagyooooooon jo. Imadom!! <3

    VálaszTörlés