32.rész

Igen csak a fiúk. A forgatókönyv az volt, hogy a fiúk eljátsszák a debütáló számukat, aztán felkonferálnak engem, mint az együttes legújabb tagját és a következő dalt énekelve sétálok be a színpadra. Ott aztán, amikor a helyemre érek a fiúk is bekapcsolódnak és a szám végén van a hagyományos „köszöntés”, amit persze nem lehet elhagyni.

A fiúk felvonultak a színpadra és elfoglalták a helyüket. Ed és Theo megfogták a gitárjaikat és játszottak egy-két akkordot, majd Jeff beütötte az ütemet. Akkor elkezdek zenélni. A zenéjük, most sokkal jobban tetszett, mint bármikor és közben egyfolytában Edet néztem. Will is bekapcsolódott, kivette a mikrofont a tartóból és egyenesen a színpad előtt álló nézőkhöz hajolt le énekelni. Végignéztem az ugráló közönségen és megakadt a szemem. Brad ott állt, az együttesével és várt. A fiúk bezzeg a zenét figyelték, de ő engem várt. Csak nézte és nézte a színpadot, hogy mikor jövök én és egyszer csak vége lett a számnak. Jonathan lépett a színpad közepére és felcsendült a hangja.

-         - És íme, a British Singers új csillaga, az énekesek gyöngye, a gyönyörű, Kathrina Tornow! – mondta, majd lefutott a színpadról.

Megdobbant a szívem. Én következtem. Megszorítottam a kezemben a mikrofont és elkezdtem énekelni. A színpad elsötétült, csak egyetlen reflektor világított rám. Csak énekeltem aztán elindultam. Éneklés közben valahogy megnyugodtam és már nem remegtem. Mindent kihoztam magamból, amit csak lehetett. A reflektor követett, amíg be nem álltam Will mellé a mikrofonállványhoz. Csak álltam lehajtott fejjel és lesütött szemmel. Aztán felkaptam a fejem és a szám stílust váltott. A fiúk zenéltek és Will is énekelt. Egymással szembefordultunk és úgy énekeltünk. A szemem sarkából Bradet néztem, aki elismerően és büszkén bólintott felém és figyelte, ahogy élvezem a dolgot. Örült, de a legfontosabb, az, hogy itt volt. Boldog voltam. Aztán a pillantásom áttévedt Edre, aki végig csodálattal bámult engem, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Csak énekeltem és énekeltem. Egész este. Valamikor kilenc előtt? Vagy nem is tudom, az a lényeg, hogy kb. kilenc körül mozgolódás támadt a tömegben és megláttam Aident, a színpad elé állt és tapsolt. Ott állt mellette Ashley és Mike is és elismerően bólogattak. Olyan boldog voltam, hogy itt voltak. Láttam a fiúkon, hogy fáradtak a meccs miatt, mégis eljöttek. Egyre felszabadultabban énekeltem és az utolsó számnál Ed mellett, szinte ölelve kötöttem ki. A közönség hurrázott és tapsolt. Ott voltam a színpadon és ez nekem is szólt. Körbenéztem az együttesen, mind mosolyogtak, majd lenéztem Bradre, és a többiekre, akik bíztatóan tapsoltak és szintén mosolyogtak. Csak Aiden nézett olyan furcsán.

Mikor véget ért a koncert, már alig vártam, hogy beszélhessek a barátommal. Olyan bűntudatom volt. Némileg megkönnyebbülve jöttem le a színpadról, örültem, hogy túlestünk rajta, habár élveztem a koncertet. De a nap akkor még korántsem ért véget. Még az öltözőnkig sem juthattunk el, VIP-sok megrohamoztak bennünket. Autogramokat és közös fényképeket szerettek volna, még velem is. Ez kicsit sokkolt, de ki lehetett bírni. Habár a némileg elkínzott arcomat látva a fiúk jót röhögtek és megveregették a vállamat, hogy majd hozzászokok. Hát remélem.

Ezek után, amikor már átöltöztünk, meg már teljesen végeztünk, az előtérben futottam össze a fiúkkal.

-         - Hú, Kath, állati voltál! – karolta át a vállam Jeff – Valahogy sokkal jobban megy a dolog közönség előtt, mint próbákon. – mondta mire felnevettem.

-         - Jeffnek igaza van. – nevetett Theo – Nem hittem volna, hogy még a próbákon nyújtott teljesítményednél is jobbat tudsz produkálni.

-         - Egyszerűen bámulatos vagy! – kapcsolódott be Will – Ezért utállak. – mondta mire mindannyian odakaptuk a fejünket –a végén még itt kell hagynom az együttest miattad. Ki fognak dobni. – játszotta a sértődöttet, mire mindannyian felnevettünk.

-         Jól van, fiúk elég lesz. Hagyjátok abba. Kicsit… na, jó nagyon! Frusztrál, hogy ódákat zengtek rólam, pedig nincs rá semmi okotok. Ilyet nem csináljatok jó? – néztem rájuk kérlelőn.

-         - Akkor nem fogunk dicsérni. Majd azt mondjuk béna vagy. – mondta nevetve Theo, de én már nem rá figyeltem. Brad, az Black Slice, Aiden, Ashley és Mike ott álltak az ajtónál.

-         -Bocs fiúk, de most mennem kell. Holnap találkozunk. – mondtam és elköszönésül mindegyiküket megöleltem aztán odarohantam Aidenékhez.

Együtt mentünk vissza a hotelba és szinte félútig tartottam befogva a fülemet, mert egyfolytában arról beszéltek, hogy milyen jó voltam. Majd legközelebb rossz leszek, akkor legalább nem kell ezt elviselnem. Mike vezetett, Ashley ült az anyósülésen, mi pedig Aidennel hátul. Aiden végig átkarolt engem, mégse éreztem olyan boldognak magam. Azt hiszem kezdtem kiszeretni belőle, mert beleszerettem Edbe… És nem úgy szerettem bele, ahogy annak idején Aidenbe, hanem igazából, tényleg. Talán megtaláltam a nagy Őt, de talán csak azért, mert most nem szabad együtt lennünk. Mégis sokkal jobban szeretem, mint valaha Aident. Ez olyan furcsa. Megcsókoltam Aident, hogy lássa, figyelek rá, aztán témát váltottam.

-         - Na és milyen volt a meccs? Mi lett az eredmény?