2014. február 22., szombat

39.rész

Szijasztok! Itt ugyan nem szokásom monológot tartani a részek előtt, de jöttem egy kis közérdekű
Facebook csoport (katt)
infóval. 
Sokat gondolkoztam magam is és többek is javasolták, így indítottam egy Facebook csoportot az összes blogomnak (I love you, but I hate it..., I lost my dream, or I still have hope?My revenge) A csopiban tájékozódhattok arról, hogy mikor érkeznek az új részek, feltehetitek a kérdéseiteket és véleményezhettek.

Facebook csoport
 De akkor most már íme itt az új rész. Komiban várom a véleményeteket!

*Két hét múlva*
Gyorsan telt az idő a suliban és szinte észre sem vettem. Csak mentem az órákra, majd vagy Edet kalauzoltam valamerre, vagy Aidennel voltam valahol, ráadásul valószínűleg többet voltam Eddel, mint Aidennel és ez aggaszt. De nem baj. A fő, hogy sikerült felzárkóznom mindenből, behoznom, amiről az utóbbi egy-másfél hónapban lemaradtam.
Egy szombati nap volt. Már egy ideje csak forgolódtam az ágyban, ezért egyszerűen felkeltem és felvettem valami egyszerű ruhát, ugyanis nem volt tanítás. Aidennel készültem a faluba. Pár perc alatt összekaptam magam és lesiettem a lépcső aljára. Aiden ott várt a falnak támaszkodva. Az arca komor volt, és ha jobban belegondolok az utóbbi napokban, tán az utóbbi egy hétben alig-alig láttam mosolyogni. Odamentem hozzá és egy rövid csókkal köszöntöttem. Sajnos még mindig nem sikerült igazi csókot adnom neki. Még mindig ott motoszkált a fejemben Edward. De mostanában őt sem éreztem olyannak, amilyennek régen…
Nyújtotta a kezét, megfogtam és elindultunk a faluba. Inkább csak sétálgattunk egymás kezét fogva, meg betértünk a cukrászdába egy kis édességért, de szinte nem csináltunk semmit. Még egymáshoz sem szóltunk. Az utóbbi időben sokszor volt ilyen, hogy csak sétálgattunk, néma csendben. A szokásunkhoz híven a parkban leültünk egy padra egymással szemben. És csendben vártunk.
-     - Kath… - kezdte halkan, erőtlenül, lehajtott fejjel és leütött szemmel. Ránéztem és teljesen elszomorított, amit láttam. Amit láttam az nem az igazi Aiden volt. Volt valami gond a szemében, ahogy lesütötte.
-     - Valami baj van? – kérdeztem rá kerek perec.
-     - Láttam, Kath. – mondta pár perc csend után, de még mindig nem nézett fel. – Láttam ahogy rád néz…
-     - Ki? – döbbentem le és felpattantam a padról és Aiden elé álltam.
-     -  Edward.  Úgy nézett rád, ahogy én sose fogok tudni, és te is úgy néztél rá, ahogy rám, sose fogsz. – mondta egyhangúan.
-     - Miről beszélsz? – adtam az ártatlant, de tudtam, hogy nem így van. Ekkor változott valamit. A távolba bámulás helyett rám nézett. Láttam a szemében, hogy tudja, hogy ez így nem jó. – Ennyire látszik? – kérdeztem és mélyen a szemébe néztem. Ő pedig rám mosolygott. – Sajnálom, Aiden. Nem tehetek róla, Ed hatással van rám és nem tudok tenni ellene semmit. – sírtam el magam és lehajtottam a fejem.
-     - Ne sírj. – mosolygott rám és kiszedte az arcomba lógó hajtincseket – Már egy ideje tudom, hogy ez így nem mehet tovább. Nem érzem azt, hogy mi… mi igazán egy pár lennénk. – mondta, mire én még jobban elkezdtem zokogni. – És ez nem csak a te hibád. Én sem voltam egy mintabarát. Szinte nem is foglalkoztam veled. Ez így nem mehet. Tudom, hogy mást szeretsz, látom rajtad. Én, szeretlek, Kath, de már nem érzek irántad úgy, mint a barátnőm iránt, inkább, mint egy igaz barát iránt.
-     - Aiden… - zokogtam és a nyakába borultam – Sajnálom... pocsék barátnő vagyok. Megcsaltalak és még most is képes vagyok a szemedbe nézni. Hogy bírsz egyáltalán elviselni?
-     - Nincs mit sajnálnod, te nem bántottál meg, valahogy mindig is éreztem, hogy ez nem fog összejönni, de legalább jól végződhet. – mondta komoran és az ő szemében is megcsillant egy könny. Sose láttam még sírni. Rossz ember vagyok, ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak. Az a legjobb, ha most barátokként szakítunk…
-     - Aiden! – törtek ki belőlem ismét a könnyek, de tudtam, hogy igaza van. Megtöröltem a szemem és hangnemet váltva folytattam. – Igazad van. – sütöttem le a szemem. -  Ez lesz a legjobb. – fejeztem be és megöleltem. – Szeretlek - suttogtam a fülébe. – Igaz barát vagy. – a szemébe néztem és megcsókoltam. Egy utolsó búcsúcsók. Hátrébb hajoltam és levettem a nyakamból a nyakláncot, amelyiket Aidentől kaptam, majd odanyújtottam neki. – Azt hiszem, ezt nem érdemlem meg. Van, akinek többet jelentene.
-     - Nem, ez a tiéd, csak hogy emlékezz rám… - mondta és visszanyújtotta a láncot. Elvettem és a zsebembe csúsztattam, majd megtöröltem a szemem.
-    - Annyira sajnálom…
-     - Mit? Én szakítottam veled. – nevetett, mire én is felnevettem. Örülök, hogy így kezeli a dolgot, mégis valahol belül rosszul érint a dolog és mardos a lelkiismeret-furdalás. Semmi jele nem volt rajta a korábbi komorságnak. Együtt nevettünk azon, hogy milyen balgák voltunk, amikor megjelent Naomi.
-    - Végre megvagytok! – kiáltotta – Velem kell jönnötök!


1 megjegyzés:

  1. :O Szegények. :O De ez nagyon aranyos Úristen *.* És miért kell menni?? O.o Hamar a kövit. Imádom <33

    VálaszTörlés